Nullától a sikolyig mindössze 2,5 másodperc: a világ leggyorsabb hullámvasútja
A Foma-1 témájában a versenypályák mellett épülő 2 látványosság – az egyik a Yas Island-i Ferrari World, a másik a Ring Racer a Nürnburgringen – még ebben az évben átadásra kerülnek.
A Foma-1 témájában a versenypályák mellett épülő 2 látványosság – az egyik a Yas Island-i Ferrari World, a másik a Ring Racer a Nürnburgringen – még ebben az évben átadásra kerülnek.
A világ leggyorsabb hullámvasútjának címére pályáznak. Ez év vége felé, pedig meg is koronázzák a győztest.
A Ferrari World park menedzsere Andy Keeling szerint kétséget kizáróan kijelenthetjük, hogy a Yas Islanden létesülő hullámvasút nyitása után biztosan bekerül a rekordok könyvébe.
„A Formula 1-es vasút…a leggyorsabb lesz a világon”, mondta. Így mutatva be a világ legnagyobb fedett élményparkját.
A jelenlegi győztes a Kingda Ka hullámvasút New Yersey-ben a a Six Flags Great Adventure parkban, amelynek legnagyobb sebessége 206 kilométer/óra.
A Ferrari World és a Nürburgring várhatóan felülmúlja ezt.
A Nurburgring Ring Racer hullámvasútja elérheti a 217 kilométer/órát, habár a tavalyi tesztek során ezt nem tudta elérni. A hullámvasút úgy volt, hogy tavaly nyárra elkészül. Azonban az utolsó pillanatokban problémák merültek fel és az átadást leállították, hogy kijavítsák a hibákat.
A Nürburgring sajtósa, Stefanie Hohn jelentéktelennek nevezte a versenyt, habár elmondta, hogy tegnap megfigyelte a Ferrari World építkezés fejleményeit.
„Abu Dhabi és Németország nem riválisok a távolságuk miatt”, mondta. „De ha a vasutat nézzük, akkor azok nagyon hasonlítanak egymásra, hiszen mindekttő a Forma 1 jegyében készül.”
„Nem aggódunk ezmiatt. Érdekel a Ferrari World F1 ’élménye’, mert ez egy olyan hullámvasút, aminek külön versenypályája is van, és ez sokkal érdekesebbé teszi.”
Valami nagyszerű dolog zajlik Abu Dhabi-ban, de én a Ring Racer-ért dolgozok.”
Claus Frimand , a Ferrari World általános menedzsere képben van a Ring Racer-rel kapcsolatban. Tegnapi közleményében nyomatékosította: „A Ferrari World Abu Dhabi fog otthon adni a világ leggyorsabb hullámvasútjának.”
A Ferrari World szóvivője nem fedte fel a vasút gyorsaságát. A Ring Racer honlapja szerint kevesebb mint 2,5 másodperc alatt eléri a maximum sebességét, így kétszer olyan gyorsabban gyorsul, mint egy Forma 1-es autó.
„Két páyla és vasút van” mondta Mr. Keeling, így utalva az élményre.




