Az EAE költségvetése az év első felében kiegyensúlyozott
Az ország költségvetése az év első felében kiegyensúlyozott volt, bevételeiben gyenge növekedést vehettünk része, mondta egy magas rangú hivatalnok.
A mérleg a következő félévre is hasonlóan kiegyensúlyozott lesz, mondta a Pénzügyminisztérium igazgatója, Younis Haji Al Khouri.
Továbbá azt is elmondta, hogy a gyenge növekedést a bevételekben a kormányzati díjak megemeléséből származik. Habár pontos számokat nem közöltek, összességében növekedés volt tapasztalható a bevételekben, míg azt is hozzátette, hogy a következő költségvetés már csak növekedésről fog tudósítani.”A bevételeink nagy része az emírségek ’hozzájárulásától’ függ, a kormánytól származó díjak és befektetésekből származó jövedelmek.” A pénzügyi források 70%-a a befektetések hasznaiból származik, Abu Dhabi a vezető közreműködő, amelyet Dubai követ.
A költségvetés kiadásait tekintve Al Khouri a következőt mondta: „Mi majdnem elvégeztük azt, amit erre az évre terveztünk, igazodva a kormány stratégiai céljaihoz.”
A szövetségi büdzsé költségei 2010-ben elérték a 43,37 milliárd dirhamot.
Al Khouri elmondta, hogy a megafejlesztések 8 milliárd dirhamba fognak kerülni.
Az elkövetkező 5 évben épülő infrastruktúrális projektek növelni fogják az emírségek közti összeköttetést. Egyre több projekt keretében fognak iskolák, egészségügyi központok és lakások megvalósulni. Egyetlen kormányzati projekt sem lett leállítva vagy elhalasztva a gazdasági válság miatt, valamint hozzátette, hogy minden projekt a terveknek megfelelően fog megépülni.
Al Khori elmondta, hogy 1,2 milliárd dirham minden évben el van különítve a szövetségi fejlesztések kivitelezésére.
A 2011-es kötségvetéstől már bevételbeli növekedést vár, az előrejelzéseknek megfelelően.
Egy hivatalnok hozzátette, hogy a költségvetés egyenlege 0.




