A Taweelah kikötői álom megvalósulni látszik
Az Abu Dhabi Kikötők cég (ADPC) heteken belül befejezi a 2,7 kilométer hosszan elterülő kikötő első fázisának építkezését Taweelah-ban. Ez a projekt az emírség legnagyobb infrastruktúrális projektje.
A Khalifa Kikötő és Ipari Zóna 2012-ben fog megnyílni, míg a többi fázisai 20 év alatt folyamatosan készülnek el.
A projekt a Plan Abu Dhabi 2030 részeként stimulálja az ipart és szállítási kapocsként szolgál.
Az első fázis magában foglalta 45 millió köbméter föld kikotrását, ahhoz, hogy mély alapot hozzanak létre, és egy 12 kilóméteres alagutat a kikötőhöz.
„Ez az első látható jele annak, hogy kikötő épül itt, ez valóságos”, mondta Tony Douglas, az ADPC igazgatója.
Mr. Douglas, aki a londoni Heathrow Airport igazgatója volt, már négy hónapja dolgozik a projekten, annak ellenére, hogy hivatalosan csak a múlt héten nevezték ki.
A projekt magában foglalja a kikötőt, amely 4,6 km-re van Abu Dhabi partjaitól és gyalogút is köti össze a szárazfölddel, a 417 négyzetkilóméter free zónát, amely otthon ad majd az alumínium-, paír- és üveggyáraknak.
„Ez nemcsak egy kikötő lesz, ipari területtel.” mondta Mr. Douglas. „ Egy olyan ipari területet fejlesztünk, ami lehetőséget ad a szállítmányozásnak, amelynek pedig elengedhetetlen része a kikötő.”
Ha a kikötő elkészül, 15 millió konténert és 35 millió tonna egyéb szállítmányt lesz képes kezelni évente.
Habár a teljes költségvetést nem hozták nyilvánosságra, a KPIZ projekt költségvetése 2013-ig 7,21 milliárd dollár.




