A Drake and Scull 34 millió dirhamos nyereséget könyvelt el a harmadik negyedévben
Az építő és építőmérnöki vállalat, a Drake and Scull International , az év harmadik negyedévében 432 millió dirhamos bevételt és 34 millió dirhamos adózás utáni eredményt ért el
Az építő és építőmérnöki vállalat, a Drake and Scull International , az év harmadik negyedévében 432 millió dirhamos bevételt és 34 millió dirhamos adózás utáni eredményt ért el, amely az év első kilenc hónapját tekintve a bevétel 1,2 milliárd dirham, míg az adózás utáni eredmény 121 millió dirham.
„Ebben az évben, jelentős pénz fektettünk abba, hogy működésünket más piacokra is kiterjesszük. Következtetésképpen, az ebben a negyedévben tapasztalt eredmények is azt támasztják alá, hogy az expanzió sikeres volt, és optimistán nézünk a jövőbe a vállalattal kapcsolatban, mivel hisszük azt, hogy ezen tevékenységünk folyamatos, fenntartható fejlődést hoznak.” mondta Khaldoun Tabari, a Drake and Scull International igazgatója egy közleményében.
Ebben az évben a vállalat Egyiptomban, Szíriában, Ománban és Szaúd-Arábiában nyitott irodkat és nemrég jelentette be egy civil szaudi építő cég felvásárlását. Nemrég fejezték be egy másik szaúd-arábiai mérnöki, elektromérnöki cég felvásárlását.
„A cég jelenlegi lemaradása a projektekkel kapcsolatban 4,7 milliárd dirham, de az év végére ez ledolgozásra kerül 1 milliárd dirhamra, köszönhetően az agresszív expanziós politikának. Abu Dhabi és Szaúd-Arábia fog ezekből leginkább profitálni.”




