A Capital Gate Abu Dhabi felé billenti a mérce fejét a Guiness rekordok könyvében
A világ legjobban dőlő emberalkotta tornya átveszi az olaszországi Pisai ferdetorony helyét.
Az Abu Dhabi National Exhibitions Company vasárnap bejelentette, hogy az Abu Dhabi Capital Gate hivatalosan is a világ legjobban dőlő emberalkotta tornya lett, a Guiness Rekordok Könyve szerint.
Az Adnec elmondta, hogy a Capital Gate-t úgy építették, hogy 18 fokot nyugatra dőljön, amely négyszer nagyobb dőlésszöggel bír így, mint a híres Pisai ferdetorony, hozzátéve azt, hogy a címet csak a 35. emelet elkészülte után kapott meg.
„Az mérföldkőnek számító Abu Dhabiban épülő Capital Gate méltán foglalta el helyét a világ legnevesebb épületei között.
Paul Vincent-től, az Adnce marketing igazgatójától megtudtuk, hogy ennek a tronynak van talán a világon legnagyobb szimbolikus jelentősége. Abu Dhabi és az EAE jövőbe vetett hitét és elkötelezettségét jelenti.
„A Capital Gate segít a világ figyelmét Abu Dhabi-ra vonzani”, mondta Vincent
Vincent továbbá elmondta, hogy a toronyban helyet kap majd a Hyatt Capital Gate Hotel a maga 189 szobájával, amely előreláthatólag az év végétől már működni fog.




